A Violin Alapítvány

A Violin Alapítvány 2020 végén létrejöttének tizenötödik évfordulóját ünnepli, az általa támogatott kórus pedig idén húsz éves. Ezért már az év elejétől nagyon komoly szakmai felkészülés és szervező munka folyik a nyár elejére tervezett jubileumi koncert sikeres megvalósulása érdekében. Mindehhez az alapítvány pályázati munkával, támogatók felkutatásával igyekszik megteremteni a pénzügyi hátteret.

Alapítványunk jogosult a civil szervezeteknek felajánlható SZJA 1% fogadására.
Örömmel vesszük, ha vannak olyan lelkes támogatóink, akik most is arra készülnek, hogy bennünket tiszteljenek meg ezzel a felajánlással! Ígérjük, hogy a befolyt összegek segítségével kultúrát és örömöt viszünk mindazokhoz, akikhez eljutunk.
Vendégszerepléseinket és gödi fellépéseinket a kórus megalakulása óta segíti a Gödi Önkormányzat is, a Violin Alapítvány számára támogatási szerződés keretében folyósított pénzeszközökkel.

A Gaude Kórust támogató Violin Kulturális Alapítvány címe:
2132 Göd, Kacsóh Pongrác u. 6.
Számlaszáma: 10700505-43190805-51100005

Adószáma: 18710429-1-13

Kedves Látogatónk, szívesen fogadjuk és köszönjük az Ön támogatását is!

A Violin Alapítvány története

A Violin Alapítványt 2005-ben Kecskés Krisztina kórustag kezdeményezésére hoztuk létre.

Célja elsősorban a Gaude Kórus munkájának támogatása, valamint a Dunakeszi-Göd-Fót kistérségben kulturális események megvalósítása. Az alapítói induló vagyon Murvai Zoltán, a gödi Nemeskéri-Kiss Miklós kúria tulajdonosa nagylelkű adományából jött létre, aki ezt követően éveken keresztül a kúria termeinek és szolgáltatásainak díjtalan rendelkezésre bocsátásával is hozzájárult az alapítvány rendezvényeihez és a Gaude Kórus működéséhez.

E célok megvalósulásaként 2006 óta számos Gödön és Vácon megrendezett kórustalálkozót támogatott az alapítvány, melynek a meghívott magyar énekkarok mellett gyakran Izlandról vagy Európa más országaiból érkezett kórusok is a vendégei voltak. Állandó támogatója kórusunk hagyományos júniusi évadzáró és karácsonyi hangversenyeinek, valamint külföldi utazásainak is.

2007 decemberében az alapítvány megkezdte karitatív tevékenységét: Violin Koncertek néven olyan programsorozatot indított, amelynek keretében évente egy vagy két alkalommal vendégművészek fellépésével adományokat gyűjtött a gödi Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat illetve más rászorulók javára. A Violin Koncerteken fellépett a Misztrál Együttes, a Magyar Állami Operaház művészei: Botos Veronika, Dallos Erika, H. Zováthy Alajos.

2008 júliusában a Gödi Botanikus kertben „Koncert a fák árnyékában” címmel a Dallos Erika – Botos Veronika duó adott kellemes nyáresti kamarakoncertet. 2009. február 18-án jótékonysági gyűjtéssel egybekötött filmvetítésre került sor a Nemeskéri-Kiss kúriában Zsögödi Nagy Imre festőművész életéről, ahol megtisztelte jelenlétével a társaságot Kányádi Sándor költő is. 2012. június 2-án, szintén ezen a helyszínen az alapítvány a Gödi Könyvtárral közös szervezésben Václav Havel-estet szervezett, ahol dokumentumfilm, és az akkor nemrég elhunyt államfő zenei világát bemutató beszélgetés Kovács G. László neves műfordító vezetésével, a Cseh Centrum fővédnöksége alatt valósult meg.

A következő években más szervezők jótékonysági eseményein lépett fel a Gaude Kórus az alapítvány támogatásával, majd a karitatív tevékenység – Vargáné Váczi Edit, Kóréhné Szűcs Mária és Tóthné Barcs Ágnes kórustagok szervezésében – adományok gyűjtésével, összeállításával és észak-magyarországi helyszínre szállításával folytatódott. Az ország leghátrányosabb helyzetű településein élő gyermekek és családok számára személyesen eljuttatott adományok számos köszönő elismeréssel gazdagították az énekkar és az alapítvány történetét.

2008-ban és 2009-ben a Violin Alapítvány finanszírozta a Gaude hagyományos kórustáborát a Pomázi Kóruskastélyban, és azóta is minden évben hozzájárul a szeptember első hétvégéjén rendezendő közösségépítő Violin/Gaude „edzőtábor” költségeihez. Kórustáboraink, melyek megalapozzák az egész éves szakmai munkát, elmaradhatatlan eseményei közösségünk életének. Több alkalommal tartottunk évadindító tábort Kemencén és Bánkon, 2019-ben Gyöngyöspatán jártunk, 2020-ban Kisorosziba készülünk.

A kezdetektől sokat tett az alapítvány ismertté tétele érdekében Pászthy Júlia operaénekesnő, aki 2018-ig látta el a kuratóriumelnöki teendőket is. Köszönjük aktív, támogató munkáját!

2018-tól a kuratóriumi feladatokat kórustagok látják el. A kuratórium elnöke Fülöp Károly, tagjai Báli Péterné és Felhő Mária. Az alapítvány működtetésében aktív szerepet vállalnak a Gaude Kórus tagjai.